Nagykereki község
Adatok
Régió: Észak-Alföld
Megye: Hajdú-Bihar megye
Kistérség: Berettyóújfalui kistérség
Lakosság: 1384 fő
Terület: 37.27 km2
Népsűrűség: 37,13 fő/km2
Rang: község
Körzet hívó: 54
Fekvése
A község megközelíthető vasúton: Debrecen felől, illetve közúton, Biharkeresztes irányából, valamint Berettyóújfalu felől, Hencida irányából.
Története
A falu Árpád-kori megtelepedését régészeti leletek bizonyítják. Eredeti neve Kereki volt. A helynév a kör alakú erdőt jelentő kerek szavunk származéka. Megtelepítői a későbbi Ártándy család ősei. Korai templomát a Szent Kereszt tiszteletére emelték. A váradi püspöknek fizetett tized összege szerint a 13. század végére még kis falu.
Az Ártándyak korábban csak palánkkal védett földesúri kúriájából az 1440-es évekre várkastély épült ki, melyben a birtokos család lakott. A 16. század elején országos szerepre emelkedett család tizenegy faluból álló uradalmának központja.
Bocskai István felesége, Hagymássy Katalin révén kapja meg a várat. Az 1592-től váradi főkapitányi tisztet elnyert Bocskai több száz katona elhelyezésére alkalmas, korszerű, komoly erősségé tette a várat, ahol maga is hosszabb ideig lakott.
A Bocskait megtámadó császári csapatok 1604. október 3-án ostromolták meg a várat, de kapitánya, Örvendi Pál, háromszáz segítségül hívott köleséri hajdúval és a kereki lakosság segítségével, megvédte. Helytállásukat Bocskai azzal jutalmazta, hogy a falut mezővárosi rangra emelte, lakóit kivette a jobbágysorból. Örökös nélküli halála után a vár végrendelete értelmében unokaöccséé, Báthori Gábor erdélyi fejedelemé lett. Testvére, a rejtelmes és szomorú sorsú Báthori Anna hosszú évekig lakott a kereki várban. 1628-ban Bethlen Gábor adományozta öccsének, Istvánnak – az ő leánya hozományaként került a váruradalom Zólyomi Dávidhoz.
A várat 1660-ban Szejdi pasa ostroma során nagy pusztulás érte. A lakóépület is elhanyagolódott, birtokosai nem itt éltek. A váruradalom Perényi Gáborné Zólyomi Erzsébet és fia halála után az erdélyi fejedelmi kincstáré lett. A település fizette a hódoltsági adót és 1692-ben csak tizennégy család lakott benne.
Az 1720–30-as években a falu földesura Joseph Kiczing császári hadbiztos, aki a vár ép részében lakott. Katonaságnak és katolikus káplánnak is helyet adott 1749-ig. Ekkor vásárolta meg a birtokot a kastéllyal együtt id. Hodossy János, kunkapitány második felesége, özv. Mensáros Györgyné Magyary Kossa Judit részére. Férje halála után ő, majd leánya Klára és veje Csanády Sámuel, hajdúkerületi főkapitány a földesúr. Rendbe hozatták a kastélyrészt, de a várnak többé szerepe nem volt. A lepusztult lakóépület helyén 1752–84 között barokk kastély épült, délkeleti sarkán toronyszobával.
Utoljára Csanády Sándor 1848–49-es megyebiztos, nemzetőrkapitány, később országgyűlési képviselő lakott itt. A klasszicista kocsifeljáró, délnyugati porticus és belső átalakítás 1850-ben, a romantikus neobarokk átépítés 1870-ben a nevükhöz fűződik.
A Csanádyak alatt a bihari középbirtokosok kúriáira jellemző élet folyt. A kastély 1878–1929 között a Lakatos családé. 1927-ben került nem helyi birtokosok kezére, azóta nem lakták. A háború alatti években már gazdasági célt szolgált.
A pusztulás 1945 után fokozódott. Elhordták a 17. századi körítő fal, a kapubejárat és a délnyugati sarokbástya maradványait is.
Az Országos Műemléki Felügyelőség helyi kezdeményezésre 1959–1962 között állított helyre. Benne más jellegű hasznosítás mellett könyvtár és állandó múzeumi kiállítás is helyet kapott.
Nevezetességei
- Vár
- Bocskai István Emlékkiállítás
Következő községek
Nagykökényes | Nagykölked | Nagykónyi | Nagykőrös | Nagykorpád | Nagykörű | Nagykovácsi | Nagykozár | Nagykutas | Nagylak | Nagylengyel | Nagylóc | Nagylók | Nagylózs | Nagymágocs | Nagymányok | Nagymaros | Nagymizdó | Nagynyárád | Nagyoroszi | Nagypáli | Nagypall | Nagypeterd | Nagypirit | Nagyrábé | Nagyrada | Nagyrákos | Nagyrécse | Nagyréde | Nagyrév | Nagyrozvágy | Nagysáp | Nagysimonyi | Nagyszakácsi | Nagyszékely | Nagyszekeres | Nagyszentjános | Nagyszokoly | Nagytálya
További községek
Marcali | Kállósemjén | Döbrönte | Csém | Csokonyavisonta | Gadány | Hetes | Gyönk | Endrőc | Aparhant | Dáka | Tiszafüred | Ács | Zsarolyán | Zalaszentbalázs | Pánd | Balástya | Teskánd | Balatonőszöd | Fehérgyarmat | Révleányvár | Vát | Röszke | Pilisszentkereszt | Tiszasziget | Balatonfenyves | Ópályi | Bogács | Remeteszőlős | Bodajk | Nagyhalász | Karancslapujtő | Dunasziget | Tiszamogyorós | Ecser | Várad | Zalaerdőd | Bükkmogyorósd | Sonkád | Kecel | Márok | Dorog | Tömörd | Jászszentlászló | Mezőszilas | Mátraderecske | Felsőkelecsény | Hetvehely | Királyegyháza | Eger
